Image of Chiwetel Ejiofor

Chiwetel Ejiofor

Chiwetel Ejifor 1977. Július 10-én született Londonban. Szülei nigériai származásúak akik, az Egyesült Királyságba emigráltak. Amikor Ejifor 11 éves volt, a család egy esküvőre utazott haza Nigériába, ahol egy autóbalesetben meghalt édesapja. Tanulmányait a Dulwich College-ban kezdte, majd a London Academy of Music and Dramatic Art képzésére iratkozott be, amelyet egy évvel később ott kellett hagynia, mert főszerepet kapott Steven Spielberg Amistad (1997) című filmjében. Következő nagy sikerét az Igazából szerelem (2003) című romantikus film egyik szerepével érte el, melyet követően sorra kapta a hollywoodi ajánlatokat. Szerepelt A belső ember (2006) című krimiben, valamint az Amerikai gengszter (2007) és a Salt ügynök (2010) című filmekben is. 2013-ban Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában a 12 év rabszolgaság (2013) című filmben nyújtott alakításáért.


Nézd meg a teljes életrajzát itt: tmdb | Nézd meg a teljes életrajzát itt: Wikipedia
Született:
Jul 10, 1977 : Forest Gate, London, UK
Filmek/Sorozatok száma::
144
Első szerepe:
In the movie Rob Peace
Legutolsó szerepe:
Film Fela 2024
Innen ismerheted
Filmjei
Film Fela Fela Kuti 2024
Film Tonight at Noon Lee / Evans 2024
Film The Old Guard 2 Copley 2024
Film Rob Peace 2024
Film The Pod Generation Alvy 2023-08-11
Film Doctor Strange az őrület multiverzumában Baron Karl Mordo 2022-05-04
Film Így készült a Doctor Strange az őrület multiverzumában Self - Baron Mordo 2022-07-08
Series The Man Who Fell to Earth Faraday 2022-04-24
Film Végtelen Bathurst 2020 2021-09-09
Film Regard Noir Himself 2021-03-21
Film Karantén meló Paxton 2021-02-25
Film A halhatatlan gárda Copley 2020-07-10
Film Day Zero Narrator 2020-10-14
Film Az elefántkirálynő Narrator 2019-10-18
Film Demóna: A sötétség úrnője Conall 2019-10-16
Film A fiú, aki befogta a szelet Trywell Kamkwamba 2019-02-14
Film The Lion King: Can You Feel The Love Tonight with Robin Roberts 2019-06-02
Series A föld az űrből Self - Narrator 2019-04-17
Film Az oroszlánkirály Scar (voice) 2019-07-12
Film 12 katona Himself 2018-01-16
Film Gnómeó és Júlia 2: Sherlock Gnomes Watson (Voice) 2018-03-15
Film Poor Boy Himself 2018-07-13
Film Come Sunday Carlton Pearson 2018-01-21
Film A hihetetlen család 2. Conall 2018-06-14
Film Mária Magdolna Peter 2018-03-15
Film Red Nose Day Actually Peter 2017-03-24
Film Légy a pasim! Lee / Evans 2017-04-08
Film Katy Perry: Will You Be My Witness? Self 2017-10-04
Film Vad esküvő Self 2017-09-15
Film Szeretettel: Vincent Copley 2017-06-22
Film The Land Before Time XIV: Journey of the Brave Scar (voice) 2016-02-02
Film The Long Way Home: Making 'The Martian' Self 2016-06-07
Film Doctor Strange Karl Mordo 2016-10-25
Film Arany Trywell Kamkwamba 2016-02-03
Film Tripla kilences Michael Atwood 2016-02-19
Series ARES: live Vincent Kapoor 2015-06-07
Film National Theatre Live: Everyman Everyman 2015-07-16
Film Z, mint Zakariás John Loomis 2015-08-13
Film Ruben fête ses 25 ans Conall 2015-12-01
Series The Late Show with Stephen Colbert Self 2015-09-08
Film Mentőexpedíció Vincent Kapoor 2015-09-30
Film Szemekbe zárt titkok Ray 2015-10-14
Film A hamisító Okwe 2014-09-10
Series Dancing on the Edge Louis Lester 2013-02-04
Film Phil Spector Mock Prosecutor 2013-03-24
Film Half of a Yellow Sun Odenigbo 2013-09-08
Film Making a Scene Man 2013-11-25
Film The Making of 'Making a Scene' 2013-11-25
Film 12 év rabszolgaság Solomon Northup 2013-10-18
Film Savannah Christmas Moultrie 2013-04-25
Film Frankenweenie - Ebcsont beforr Karl Mordo 2012-10-04
Film Így neveld az anyádat Narrator 2012-05-11
Film Válogatott gyilkosok Scar (voice) 2011-09-22
Series The Shadow Line Jonah Gabriel 2011-05-05
Film The End of the World: The Actor's Perspective Self 2010-03-02
Film 2012: Roland Emmerich - Master of the Modern Epic Self 2010-03-02
Film Salt ügynök Darryl Peabody 2010-07-21
Film صداها Paxton 2009-09-23
Film 2012 Adrian Helmsley 2009-10-10
Film Neil Hamburger: Western Music and Variety Paxton 2009-07-21
Film Endgame President Thabo Mbeki 2009-01-18
Film Jack Hunter - A fáraó sírja Paxton 2008-12-30
Film This Is My Africa Himself 2008-04-01
Film Piros öv Mike Terry 2008-04-07
Film Csingiling Man 2008-09-11
Film The John Akii Bua Story: An African Tragedy Narrator 2008-08-10
Film Új házasság - Régi átok Self 2008-06-28
Film Partition: The Day India Burned narrator 2007-01-01
Film Mondd, testvér! Dewey Hughes 2007-07-13
Film Amerikai gengszter Huey Lucas 2007-11-02
Film Húsevő Dewey Hughes 2007-01-12
Film Napfény Mike Terry 2007-04-05
Series The Graham Norton Show Self 2007-02-22
Film A belső ember Detective Bill Mitchell 2006-03-17
Series A cunami után Ian Carter 2006-12-10
Film Az ember gyermeke Luke 2006-09-22
Film Alpha Male Mark Hayward 2006-08-10
Series Rachael Ray Unknown 2006-09-18
Film Dreamgirls Scar (voice) 2006-12-25
Film L'un reste, l'autre part Everyman 2005-01-12
Film Négy tesó Victor Sweet 2005-08-11
Film Serenity The Operative 2005-09-25
Film Lassú tűz Ty Trippin 2005-09-12
Film Mr. Tűsarok Lola/Simon 2005-08-30
Film Káosz Narrator 2005-01-17
Film Red Dust Alex Mpondo 2004-01-01
Film Utál a csaj Frank Wills 2004-07-30
Film Melinda és Melinda Ellis Moonsong 2004-10-29
Film Három vak egér Mark Hayward 2003-10-08
Series Trust Ashley Carter 2003-01-09
Film Der alte Affe Angst narrator 2003-02-14
Film Igazából szerelem Peter 2003-09-07
Film Twelfth Night, or What You Will Orsino 2003-05-05
Series Canterbury Tales Paul 2003-09-11
Series Firefly: A Szentjánosbogár The Operative 2002-09-20
Film Antwone Fisher története Derek Elliz 2002-12-19
Film Gyönyörű mocsokságok Okwe 2002-09-05
Film O Casamento de Louise Conall 2001-06-08
Series Murder in Mind DS McCorkindale 2001-04-22
Film The Last Minute Narrator 2001-01-01
Film It Was an Accident Nicky Burkett 2000-10-27
Film G:MT Greenwich Mean Time Rix 1999-10-01
Film IMAX: Galapagos 3D Self 1999-10-27
Film Kicsikém - Sir Austin Powers 2. Vincent Kapoor 1999-06-08
Film Thumb Wars: The Phantom Cuticle Trywell Kamkwamba 1999-11-02
Film Hercules and Xena - The Animated Movie: The Battle for Mount Olympus Self 1998-01-06
Film Zack and Reba Alex Mpondo 1998-11-01
Film Chicago Cab Okwe 1998-09-18
Film A nő kétszer Paxton 1998-04-23
Film Ökörikrek Mark Hayward 1998-03-27
Film A rettegés tava Watson (Voice) 1998-02-01
Film Őrült város Trywell Kamkwamba 1997-11-07
Film Amistad Ensign Covey 1997-12-10
Film Deadly Voyage Ebow 1996-06-14
Film Personne ne m'aime Narrator 1994-03-09
Film The Prince's Trust Rock Concert Self - Baron Mordo 1988-06-05
Film Mon bel amour, ma déchirure Peter 1987-06-16
Film Der Joker Peter 1987-10-15
Film Hieronymus Bosch: The Mysteries of Hieronymus Bosch 1983-03-31
Film Texasi gladiátorok Copley 1983-06-10
Film El tesoro de la diosa blanca Copley 1983-06-03
Film Rabló-pandúr Okwe 1983-02-11
Film A misszionárius Conall 1982-11-02
Film Sátáni ötlet Watson (Voice) 1971-02-17
Film The Games Narrator 1970-08-07
Film The Adding Machine Nicky Burkett 1969-09-23
Film La battaglia di El Alamein narrator 1969-01-01
Film 徳川女系図 Alex Mpondo 1968-05-19
Film Le Judoka, agent secret Self 1967-07-24
Film Battle Beneath the Earth Narrator 1967-10-01
Film Csókolj meg, tökfej! Narrator 1964-12-18
Film Mary Poppins Mike Terry 1964-12-17
Film One Potato, Two Potato Himself 1964-07-29
Film Die Gejagten Paxton 1961-04-11
Film 電送人間 Karl Mordo / Master Mordo 1960-04-10
Film Oväder Narrator 1960-01-22
Film Hot Rod Gang Copley 1958-08-01
Film Was die Schwalbe sang Copley 1956-10-18
Series Oscar-gála Chiwetel Ejiofor 1953-03-18
Film Toto feleséget keres 1950-03-15
Film Flesh and Fantasy Conall 1943-10-29
Film Bandit Ranger Self 1942-09-28
Film Mummy's Boys Peter 1936-10-02
Film Captain Blood Trywell Kamkwamba 1924-09-21