Image of Stephen King

Stephen King

Stephen Edwin King 1947. szeptember 21-én született Portlandben, az Amerikai Egyesült Államokban. Az egyik legolvasottabb kortárs író, könyveit több mint 40 nyelvre fordították le, az értékesített példányok száma pedig meghaladja a 400 milliót. Regényei mellett forgatókönyveket is ír, de rendezőként is kipróbálta magát. Több száz filmben segédkezett, néhányukban kisebb szerepet is vállalt. Szegény családból származik, apja elhagyta őket, így anyja, Nellie Ruth Pillsbury egyedül próbálta eltartani a családot. Már gyerekként rajongott a sci-fi és horror történetekért. Első írása 19 éves korában a Comics Review magazinban jelent meg. Egyetemi tanulmányait a Maine Egyetem angol nyelv és irodalom szakán végezte, 1970-ben diplomázott. Ezek után tanárként kezdett el dolgozni és szabadidejében novellákat írt. Első komolyabb sikerét a Carrie (1976) című regényével aratta, melyet a Doubleday kiadó vásárolt meg tőle. 1977-ben jelent meg Ragyogás (1980) című műve, amely azonnal bestseller lett. A regényt 1980-ban Stanley Kubrick Jack Nicholson főszereplésével filmesítette meg. A nyolcvanas évek elején olyan nagysikerű könyvei jelentek meg, mint a %% (1983), a Christine (1983), a A kukorica gyermekei (1984) vagy a %% (1984), melyek új irányzatot teremtettek a popkultúrában. 1986-ban megpróbálkozott első és egyben utolsó rendezésével is, amikor szintén saját regényét, a Maximális túlhajtást (1986) filmre vitte. Az alkotás nem győzte meg sem a kritikusokat, sem a közönséget, így Stephen King visszatért az eredeti szakmájához, és 1987-ben megírta a %% (1987) forgatókönyvét, amelynek alapjául a Richard Bachman írói álnéven publikált novellája szolgált. A film főszerepében Arnold Schwarzeneggert láthattuk, a rendezői székben pedig az a Paul Michael Glaser ült, aki korábban éveken keresztül Starsky szerepét játszotta a Starsky és Hutch című televíziós sorozatban. Az 1989-es Kedvencek temetője (1989), melynek Stephen King írta a forgatókönyvét a horror műfaj egyik klasszikusává vált. Ezt követően olyan sikeres produkcióban működött közre, mint a Tortúra (1990), a Hasznos holmik (1993), a Frank Darabont rendezésében bemutatott 7 Oscar-díjra jelölt A remény rabjai (1994) , a Halálsoron (1999), és A köd (2007).


Nézd meg a teljes életrajzát itt: tmdb | Nézd meg a teljes életrajzát itt: Wikipedia
Született:
Sep 21, 1947 : Portland, Maine, USA
Filmek/Sorozatok száma::
82
Első szerepe:
In the movie The Bold Caballero 1936-12-01
Legutolsó szerepe:
Series Végítélet 2020-12-17
Innen ismerheted
Filmjei
Series Végítélet Man on Hemingford Home Poster (uncredited) 2020-12-17
Series Duncanville (voice) 2020-02-16
Film Stephen King : le mal nécessaire Self - Writer (archive footage) 2020-10-16
Film 이웃사촌 Stephen King 2020-11-25
Film Az: Második fejezet Shopkeeper 2019-09-04
Film The King: L'Amérique de Stephen King Himself 2019-09-09
Film Die Stephen King Story Himself 2019-09-03
Film The Summers of IT: Chapter Two Self 2019-12-10
Film The Summers of IT: Chapter One Self 2019-12-10
Film 古剑奇谭之流月昭明 Self 2018-10-01
Film చి ల సౌ Himself 2018-08-03
Film Stephen King: Master of Horror 2018-09-29
Film 101 Seconds Self 2018-12-31
Series Eli Roth - A horror története Unknown 2018-10-14
Series 11.22.63 The Pharmacist 2016-02-15
Series The Late Show with Stephen Colbert Self 2015-09-08
Film 龙之谷:破晓奇兵 Himself 2014-05-20
Film Meister des Grauens - Thomas Gottschalk präsentiert Stephen King Stephen King 2014-08-21
Film Bízz a szerelemben Himself (voice) 2013-06-14
Series A búra alatt Diner Patron 2013-06-24
Series Finding Your Roots Self 2012-03-24
Film Amikor Dolly Parton volt a mamám Hoagie Man 2011-03-04
Film A Night at the Movies: The Horrors of Stephen King himself 2011-10-03
Film The Residents - Talking Light: Bimbo's Self - Writer (archive footage) 2011-11-22
Film Rosewood köz Self 2011-10-15
Film A titánok harca Self - Writer (archive footage) 2010-03-31
Film Opération 118 318 sévices clients Self - Writer (archive footage) 2010-11-17
Series Markus Lanz Self 2008-06-03
Film When Darkness Came: The Making of 'The Mist' Himself 2008-03-25
Series Kemény motorosok Bachman 2008-09-03
Film Mixtape, Inc. Himself 2007-05-22
Film Holtak naplója Newsreader (voice) (uncredited) 2007-05-26
Film Out There Himself 2006-06-10
Film Szívem csücskei Stephen King (uncredited) 2005-04-06
Series Stephen King's Kingdom Hospital Unknown 2004-03-03
Series 100 Scariest Movie Moments 2004-10-27
Film Кожа Саламандры Himself 2004-06-06
Film Ki ölte meg Pamela Rose-t? Shopkeeper 2003-06-04
Film A bolsevik gyarlósága Self - Writer (archive footage) 2003-10-31
Film もも子、かえるの歌がきこえるよ。 himself 2003-07-23
Series A rózsa vére Pizza Delivery Guy (uncredited) 2002-01-27
Film Torrente 2: A Marbella küldetés 2001-03-30
Film Stephen King: Fear, Fame and Fortune Himself 2000-01-17
Film Walking the Mile: The Making of The Green Mile Himself - Author 2000-06-13
Film Walking the Tracks: The Summer of Stand by Me Self 2000-08-29
Series Az évszázad vihara Lawyer in Ad 1999-02-14
Film Stephen King: Shining in the Dark Self 1999-09-09
Film Patkányfogó Mr. Mohan 1999-11-12
Series Ragyogás Gage Creed 1997-04-27
Series The View Self - Guest 1997-08-11
Film Getürkt Himself 1997-11-13
Series The Daily Show Self 1996-07-22
Film Sorvadj el! Pharmacist 1996-10-25
Series Langolierek Tom Holby 1995-05-14
Series Stephen King: Végítélet Teddy Weizak 1994-05-08
Series Baseball Various (voice) 1994-09-18
Series Late Night with Conan O'Brien Self - Guest 1993-09-13
Series Frasier - A dumagép Brian (voice) 1993-09-16
Film Alvajárók Cemetery Caretaker 1992-04-10
Film The Rock Bottom Remainders Self 1992-05-25
Film Az aranykor Bus Driver 1991-07-16
Film This Is Horror Self 1989-01-01
Film Kedvencek temetője Minister 1989-04-21
Series A Simpson család Unknown 1989-12-17
Film Jaisi Karni Waisi Bharni Himself 1989-06-02
Film Doom Asylum Mr. Mohan 1988-03-02
Film Street Trash Mr. Mohan 1987-02-22
Film Rémmesék 2 Truck Driver (segment "The Hitchhiker") 1987-05-01
Film Long Live the New Flesh: The Films of David Cronenberg Himself 1986-01-01
Film Stephen King's World of Horror Self 1986-01-01
Film Stephen King: Maximális túlhajtás Man at Bank ATM (uncredited) 1986-07-25
Series Jeopardy! Unknown 1984-09-10
Film Creepshow - A rémmesék könyve Jordy Verrill (segment "The Lonesome Death Of Jordy Verrill") 1982-11-12
Film Motorlovagok Hoagie Man 1981-04-10
Film Ciao, Federico! Newsreader (voice) (uncredited) 1970-10-28
Film La gran aventura Himself - Author 1969-07-24
Film Snoopy és a karácsony Himself (voice) 1965-12-09
Film その場所に女ありて Himself 1962-01-28
Series Today Self 1952-01-14
Film Sündige Grenze Self 1951-11-08
Film Spawn of the North Self - Writer (archive footage) 1938-08-26
Film The Bold Caballero Self 1936-12-01