Image of Liam Neeson

Liam Neeson

Liam Neeson 1952. június 7-én született Észak-Írországban. Három lánytestvére van, Elizabeth, Bernadette és Rosaline. Kilenc éves korában kezdett el boxolni, a középiskola végéig aktívan küzdősportolt. Az érettségi után a Belfasti Queen's Egyetem hallgatója lett, ahol fizikát és számítógép-tudományt tanult, azonban hamar otthagyta az iskolát. Ezt követően targoncakezelő volt a Guiness sörgyárban, de dolgozott kamionsofőrként is. Két évig tanárképzőben tanult, majd hazatért szülővárosába. Mivel fiatal kora óta érdekelte a színészet, 1976-ban belépett a Lyric Player's Theaterbe, 1978-ban pedig csatlakozott az ír nemzeti színház, az Abbey Theater társulatához, ahol sikeres színpadi karriert futott be. Első jelentős filmszerepét az 1981-es Excalibur - Vér és mágiaban kapta. Színészi kvalitásaira hamar felfigyelt a szakma, és a '80-as években olyan filmekben szerepelt, mint a Lamb (1986) vagy a Clint Eastwood nevével fémjelzett Holtbiztos tipp (1988). Karrierjében az áttörést az 1990-es Darkman hozta meg számára, mely egyúttal belépőt is jelentett Hollywood filmcsillagai közé. 1993-ban főszerepet kapott a Steven Spielberg 7 Oscar-díjas remekművében, a Schindler listája című produkcióban. 1999-ben ismét egy sztárrendezővel, George Lucas-szal dolgozott a Star Wars I. rész: Baljós árnyak forgatásán, melyben Qui-Gon Jinnt alakította. Karrierje az ezredforduló után is töretlen maradt, és olyan sikerfilmekben láthattuk, mint a Christopher Nolan rendezésében bemutatott Batman: Kezdődik! (2005), a Mennyei királyság (2005), az Elrabolva (2008), valamint annak folytatásai, továbbá a Non-stop (2014) vagy a Hogyan rohanj a veszTEDbe (2014). 1994-ben házasságot kötött Natasha Richardsonnal, akitől két gyermeke született, Michéal Richard Antonio (1994) és Daniel Jack (1995). 1999-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Felesége 2009-ben egy síbalesetben életét vesztette.


Nézd meg a teljes életrajzát itt: tmdb | Nézd meg a teljes életrajzát itt: Wikipedia
Született:
Jun 7, 1952 : Ballymena, County Antrim, Northern Ireland
Filmek/Sorozatok száma::
219
Első szerepe:
In the movie The Pagan Lady 1931-09-07
Legutolsó szerepe:
Film Obi-Wan Kenobi: Egy jedi visszatérése 2022-09-08
Innen ismerheted
Filmjei
Film Sötét múlt Travis Block 2022-02-10
Film Memória Alex Lewis 2022-04-28
Film Obi-Wan Kenobi: Egy jedi visszatérése Self - Qui-Gon Jinn 2022-09-08
Film Az oltalmazó Jim 2021-01-15
Film Jeges pokol Mike McCann 2021-06-24
Film Made in Italy Robert 2020-07-09
Film Becsületes tolvaj Tom Dolan 2020-09-03
Film Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül Agent High T 2019-06-12
Film Dermesztő hajsza Nels Coxman 2019-02-07
Film Demóna: A sötétség úrnője Impresario (segment "Meal Ticket") 2019-10-16
Film Star Wars: Skywalker kora Qui-Gon Jinn (voice) 2019-12-18
Film Brave Blue World: Racing to Solve Our Water Crisis Narrator 2019-12-06
Film Ordinary Love Tom 2019-12-06
Film The Commuter - Nincs kiszállás Michael MacCauley 2018-01-11
Film The Last Horsemen of New York 2018-05-11
Film Schindler's List: 25 Years Later Self 2018-12-18
Film Nyughatatlan özvegyek Harry Rawlings 2018-11-06
Film Buster Scruggs balladája Impresario (segment "Meal Ticket") 2018-11-09
Film Mélytorok: A Watergate-sztori Mark Felt 2017-09-28
Film Karenina & I Leo Tolstoy 2017-02-24
Film Red Nose Day Actually Daniel 2017-03-24
Film Spielberg Self 2017-10-05
Film A bérlők Michael MacCauley 2017-10-05
Film And the Winner Isn't Self 2017-12-08
Film Megjött apuci! 2. Himself (voice) 2017-11-09
Film A Vadász és a Jégkirálynő Narrator (uncredited) 2016-04-06
Film Hamlet Himself - Narrator (voice) 2016-04-23
Film Trust Fund Jim 2016-01-08
Film Szólít a szörny The Monster (voice) 2016-10-07
Film Króm hadművelet Douglas MacArthur 2016-07-27
Series De Zaak Menten Narrator 2016-11-23
Film Némaság Cristóvão Ferreira / Sawano Chūan 2016-12-22
Film Törtetők Liam Neeson 2015-06-03
Film Ted 2. Customer 2015-06-25
Film Éjszakai hajsza Jimmy Conlon 2015-03-11
Film Az útvesztő: Tűzpróba Robert Roy MacGregor (Rob Roy) 2015-09-09
Film A Christmas Star Narrator / Radio DJ 2015-12-29
Film Non-Stop Bill Marks 2014-02-26
Film A beavatott Michael MacCauley 2014-03-14
Series The Tonight Show Starring Jimmy Fallon Himself 2014-02-17
Film A Lego-kaland Bad Cop/Good Cop / Pa Cop (voice) 2014-02-06
Film Wild Japan: Snow Monkeys Himself - Narrator 2014-04-23
Film A mogyoró-meló Raccoon (voice) 2014-01-17
Film And the Oscar Goes To... Self (archive footage) 2014-02-01
Film Kahlil Gibran: A próféta Mustafa (voice) 2014-09-06
Film Elrabolva 3. Bryan Mills 2014-12-16
Film Manny Narrator 2014-12-31
Film X-Men: Az eljövendő múlt napjai Dr. Lovell 2014-05-15
Film Krauses Geheimnis Agent High T 2014-11-07
Film Sírok között Matthew Scudder 2014-09-18
Film Hogyan rohanj a vesztedbe Clinch Leatherwood 2014-05-22
Film Road Narrator 2014-06-11
Film Khumba Phango (voice) 2013-07-18
Film Harmadik fél Michael 2013-09-09
Film Girl Rising Narrator (voice) 2013-03-07
Film Jeff Wayne's Musical Version of the War of the Worlds - The New Generation: Alive on Stage! The Journalist 2013-11-28
Film Ron Burgundy: A legenda folytatódik History Channel Host 2013-12-18
Film The Fire Rises: The Creation and Impact of The Dark Knight Trilogy Self (archive footage) 2013-09-24
Film Excalibur: Behind the Movie Himself 2013-12-20
Film A magas ember Self (archive footage) 2012-03-19
Film The Secret Policeman's Ball Self 2012-03-04
Film Fehér pokol John Ottway 2012-01-26
Film A titánok haragja Zeus 2012-03-28
Film A két mesterlövész Tom 2012-02-29
Film Védhetetlen Alistair Little 2012-02-08
Film Elrabolva 2. Bryan Mills 2012-09-27
Film Csatahajó Admiral Shane 2012-04-11
Film Room 237 Oskar Schindler (archive footage) (uncredited) 2012-10-26
Film Csak a szerelem számít Qui-Gon Jinn 2012-09-04
Film Merida, a bátor Sheriff Will Braverman 2012-06-21
Film A sötét lovag: Felemelkedés Ra's al Ghul 2012-07-16
Film Ismeretlen férfi Dr. Martin Harris 2011-02-16
Film La meravigliosa avventura di Antonio Franconi Jim 2011-10-29
Film A gyerekek és a versek 2011-04-28
Film A szupercsapat John „Hannibal“ Smith 2010-06-09
Film A titánok harca Zeus 2010-03-31
Film Chloe - A kísértés iskolája David Stewart 2010-03-04
Film A legvadabb álom Narrator 2010-08-06
Film Tron: Örökség Danny Scoular 2010-12-14
Film Burke & Hare Travis Block 2010-10-29
Film Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja Aslan (voice) 2010-12-02
Film A következő három nap Damon 2010-11-18
Film Dr. Wayne Dyler - A Fordulópont - Az ambíciótól az értelemig Mark Felt 2009-01-01
Film Öt perc mennyország Alistair Little 2009-01-19
Film A halott túlélő Eliot Deacon 2009-11-07
Film La máquina de pintar nubes Tom Dolan 2009-10-02
Film WEC 40: Torres vs. Mizugaki Self 2009-04-05
Film A sereg nem enged Qui-Gon Jinn (archive sound) (uncredited) 2008-03-28
Film Elrabolva Bryan Mills 2008-02-18
Film Ponyo a tengerparti sziklán Fujimoto (English Dub) 2008-07-19
Film Narnia krónikái: Caspian herceg Aslan (voice) 2008-05-15
Film A másik férfi Peter 2008-12-25
Film Serveuses Demandées Nels Coxman 2008-12-10
Series Star Wars: A klónok háborúja Qui-Gon Jinn 2008-10-03
Film Le canapé rouge Alex Lewis 2007-01-01
Film Trumbo Himself 2007-09-10
Film Voleurs de chevaux Michael MacCauley 2007-01-01
Film The Path to Redemption Self 2006-01-01
Film Black Holes: The Other Side of Infinity Narrator 2006-02-10
Series El hormiguero 3.0 Himself 2006-09-24
Series The One Show Unknown 2006-08-14
Film Seraphim Falls - A múlt szökevénye Carver 2006-09-13
Film Mennyei királyság Godfrey de Ibelin 2005-05-03
Film George Lucas: Creating an Empire Self 2005-01-27
Film Batman: Kezdődik Henri Ducard / Ra's al Ghul 2005-06-10
Film Reggeli a Plútón Father Liam 2005-09-03
Film Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény Aslan (voice) 2005-12-07
Film A megtorló Impresario (segment "Meal Ticket") 2004-04-15
Film Stauffenberg - A Valkür hadűvelet Nels Coxman 2004-02-24
Film Patrick Narrator 2004-03-14
Film Sodró lendület Self 2004-08-20
Film The Story of Star Wars Qui-Gon Jinn (archive footage) 2004-08-18
Film Bandido Alex Lewis 2004-12-10
Film Kinsey - Mindenki másképp csinálja Alfred Kinsey 2004-09-04
Film Martin Luther Himself - Narrator (voice) 2003-07-09
Film Coral Reef Adventure Narrator (voice) 2003-02-14
Series Martin Luther Narrator 2003-07-09
Film Igazából szerelem Daniel 2003-09-07
Film Parwana Himself 2003-09-12
Series The Ellen DeGeneres Show Unknown 2003-09-08
Film Ultimate Fights from the Movies Danny (Crossing the Line) (archive footage) 2002-04-16
Film Star Wars II. rész - A klónok támadása Qui-Gon Jinn (archive sound) (uncredited) 2002-05-15
Film Atomcsapda Mikhail Polenin 2002-07-19
Film New York bandái "Priest" Vallon 2002-12-14
Film Gyönyörű mocsokságok Martin 2002-09-05
Series Liberty's Kids John Paul Jones 2002-09-02
Film Pinky und der Millionenmops Tom Dolan 2001-08-16
Film IMAX - A barlangok titkai Narrator (voice) 2001-03-01
Film The Beginning: Making 'Episode I' Self 2001-10-16
Film Az egyetlen Dr. Lovell 2001-11-02
Film The Greeks: Crucible of Civilization Narrator 2000-02-09
Film Zsaru pánikban Charles Mayough 2000-02-04
Series The Greeks: Crucible of Civilization Himself - Narrator 2000-02-09
Film The Chromium Hook Harry Rawlings 2000-05-13
Film சபாஷ் Self 2000-09-01
Film A kitartás: Shackleton legendás Antarktisz expedíciója voice 2000-09-02
Film Dill Scallion Himself (voice) 1999-01-01
Film Az átok Dr. David Marrow 1999-07-23
Film Star Wars I. rész - Baljós árnyak Qui-Gon Jinn 1999-05-19
Film Ökörikrek Self (archive footage) 1998-03-27
Film Everest - a remény csúcsa Narrator 1998-03-06
Film Született szerelmesek Mark Felt 1998-04-24
Film A nyomorultak Jean Valjean 1998-05-01
Film Ellencsapás The Monster 1998-12-14
Film Hátsó ablak Grak 1998-11-22
Film Le clone Tom Dolan 1998-06-17
Series The View Unknown 1997-08-11
Series The Daily Show with Trevor Noah Unknown 1996-07-22
Film A gyanú árnyéka Ben Ryan 1996-02-23
Film Michael Collins Michael Collins 1996-10-25
Film Angela Harry Rawlings 1995-01-01
Film The Rolling Stones: Voodoo in Rio Qui-Gon Jinn (voice) 1995-02-04
Film Rob Roy Robert Roy MacGregor 1995-04-13
Film Lumière et Compagnie 1995-12-20
Film A specialista Liam Docherty 1994-10-07
Film Nell, a remetelány Dr. Lovell 1994-12-23
Film A gyereknepper Tom Dolan 1993-06-04
Film Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája Ethan Frome 1993-03-12
Series Late Night with Conan O'Brien Unknown 1993-09-13
Film Schindler listája Oskar Schindler 1993-12-15
Film 搶錢夫妻 Nels Coxman 1993-12-21
Film Férjek és feleségek Michael Gates 1992-09-18
Film Felhők közül a nap Franze-Otto Dietrich 1992-01-31
Film Ruby Cairo Fergus Lamb 1992-12-12
Film Páratlan prédikátor Sheriff Will Braverman 1992-12-18
Film Az ideális gyanúsított Tony Aaron 1991-09-27
Film Montréal vu par… Robert 1991-11-08
Film Darkman Peyton Westlake / Darkman 1990-08-24
Film A nagy ember Danny Scoular 1990-08-31
Film A vér szava Briar Gates 1989-10-20
Series A Simpson család Unknown 1989-12-17
Film Holtbiztos tipp Peter Swan 1988-04-14
Film Gördülő kavicsok Martin Falcon 1988-02-12
Series LIVE with Kelly and Ryan Unknown 1988-09-05
Film Sweet As You Are Martin Perry 1988-01-24
Film 天羅地網 Customer 1988-10-22
Film Pajzán kísértetek Martin Brogan 1988-11-18
Film The Good Mother Leo Cutter 1988-11-04
Film Sworn to Silence Vincent Cauley 1987-04-06
Film Ima egy haldoklóért Liam Docherty 1987-09-11
Film A gyanúsított Carl Wayne Anderson 1987-10-23
Film Jake Speed Grak 1986-05-30
Series Ha eljön a holnap André Trignant 1986-03-16
Film A misszió Father John Fielding 1986-09-29
Film Lamb Michael Lamb 1986-10-10
Series Barbara Taylor Bradford: Őrizd az álmot! Blackie O'Neill 1986-10-27
Film Duet for One Totter 1986-12-25
Series Egy gazdag nő Blackie O'Neill 1985-01-02
Film The Innocent John Carns 1985-03-18
Film Arthur the King Grak 1985-04-26
Film Herbie Hancock Trio: Hurricane! Self - Qui-Gon Jinn 1984-01-01
Film A Bounty Charles Churchill 1984-05-04
Film Karrier minden áron Harry Rawlings 1984-12-15
Series Miami Vice Unknown 1984-09-16
Series Ellis Island Kevin Murray 1984-11-01
Film Across the Water Martin 1983-06-10
Film Támadás a Krull bolygó ellen Kegan 1983-07-29
Film La conquista de Albania Qui-Gon Jinn (voice) 1983-09-20
Series Nature Narrator 1982-10-10
Film Excalibur Gawain 1981-04-10
Film Summer Love Robert 1981-09-25
Film Dinner at The Sporting Club Dermot 1978-11-07
Film Pilgrim's Progress Evangelist 1978-04-05
Film High-Ballin' Narrator (voice) 1978-05-26
Film Young Lady Chatterley Robert 1977-05-15
Film A szél és az oroszlán Mustafa (voice) 1975-05-22
Series Saturday Night Live Unknown 1975-10-11
Film Brain of Blood Himself - Narrator (voice) 1971-08-01
Film 金玉奴 Jim 1965-01-29
Film SOS Pacific Travis Block 1959-10-14
Film Peter Voss, der Held des Tages Travis Block 1959-12-21
Series Oscar-gála Liam Neeson 1953-03-18
Film Op med lille Martha Nels Coxman 1946-09-19
Film Drums of the Congo Harry Rawlings 1942-07-17
Film Who Killed Gail Preston? Jim 1938-02-24
Film The Plot Thickens Self 1936-12-11
Film Two-Gun Mickey Mike McCann 1934-12-15
Film The Girl in 419 Agent High T 1933-05-26
Film The Pagan Lady Self 1931-09-07